Ukrajna

tegnap | hvg.hu
Az ukrán határ közelében tömegessé vált a visszaélés a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti, a szociális ellátás területén való együttműködésről szóló, több mint ötven évvel ezelőtti egyezmény rendelkezéseivel. Ennek lényege, hogy ukrán állampolgárok tömegével létesítenek fiktív lakcímet, majd nyújtják be igényüket az egykori Szovjetunióban, illetve Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál összehasonlíthatatlanul magasabb magyarországi ellátásra, jellemzően nyugellátásra.
január 21. | ProfitLine
Az Ukrajna határai mentén kialakult konfliktusok mellett például az országot fenyegető járványok is nehezítik az állam helyzetét - mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
január 21. | Index
Fűteni sem tudnak az egyetemeken, ezért van tavaszig távoktatás.
január 21. | Magyar Online
Kárpátalja - Internetes források szerint a napokban hazatér a 128-as kárpátaljai gyalogos lövészdandár mindhárom zászlóalja, amelyben magyar fiatalok is szolgálnak.
január 21. | Magyar Online
Ukrajna - Két civilt és egy rendőrt ölt meg tűzharcban egy körözött bűnöző Odessza központjában. A lövöldözővel végül az erősítésként kiérkező rendőrök végeztek.
január 20. | Magyar Online
Ukrajna - Péntek éjjel terrorcselekményt hiúsítottak meg az athéni ukrán nagykövetségnél – közölte az ukrán külügyminiszter.
január 19. | Magyar Nemzet Online
Az aszfaltozógépek alacsony számára fogják az ukrajnai hatóságok az áldatlan állapotokat.
január 19. | Propeller
Évről évre egyre csökken Ukrajna lakossága, a tavalyi év első 11 hónapjában 181 500 fővel lett kevesebb az ország népessége, amely jelenleg mintegy 42,4 millió, nem számítva az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten élőket.  Az ukrán állami statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta pénteken az ukrán  legfrissebb demográfiai adatait.
január 18. | hvg.hu
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Fidesz közpénzből támogatott ukrajnai nyelviskolákban készíti fel az ukránokat a magyar állampolgársági vizsgára, hogy áprilisban már a kormánypártra szavazhassanak.
január 17. | Index
350 millió dollár értékű fegyverrel támogatja Ukrajnát Donald Trump.
január 17. | Portfolio.hu
Ingyen kapja az Egyesült Államoktól Ukrajna a Javelin típusú amerikai páncéltörő rakétákat, továbbá egyéb védelmi fegyvereket összesen 350 millió dollár értékben - közölte Petro Porosenko ukrán elnök...
január 17. | Magyar Nemzet Online
Szijjártó Péter azt ígérte, az oktatási törvény miatt blokkoljuk majd az Ukrajna–NATO üléseket. Úgy tűnik, mindet azért nem.
január 17. | Vital.hu
Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel.
január 16. | Inforádió
Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
január 16. | Privátbankár
Románia után most Ukrajna régióiból jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket.
január 15. | hvg.hu
Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól – közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
január 15. | 24.hu
A dél-ukrajnai régióban tavaly a kijelölt életkorban a gyermekek mintegy 90 százaléka kapta meg a védőoltást.
január 14. | Index
Egykor Ukrajna leggazdagabb városa volt, most az oroszbarát szakadárok központja. Meg is látszik rajta.
január 12. | Népszava
Az ukrajnai "magyar nyugdíjak" ellen indít aláírásgyűjtést a DK.
január 11. | Propeller
Az ukránok szerint hiába állítja azt Oroszország, hogy a szír bázisaik elleni dróntámadásban használt robbanóanyag ukrán eredetű, ez nem így van. Az ukrán védelmi minisztérium cáfolta csütörtökön azt az orosz felvetést, amely szerint Ukrajnából származhat az a robbanóanyag, amelyet a szíriai orosz támaszpontok ellen bevetett támadó drónokban, pilóta nélküli repülőgépekben azonosítottak.
január 11. | Portfolio.hu
Tegnap felhívta Guam kormányzóját egy ember, aki Ukrajna miniszterelnökének adta ki magát. Elnézést kért, amiért Észak-Koreának rakétákat adtak el, de hozzátette, hogy megnyugodhat a sziget lakossága...
január 10. | Magyar Nemzet Online
A kijevi tervezet szerint államalkotó nemzet az ukrán,a tatárok őshonos kisebbség, ám magyarokról nincs szó.
január 9. | Magyar Nemzet Online
Alapértelmezett korrupció: Olajozottan működik a jogosítványvásárlás gépezete Ukrajnában, a közlekedési balesetek száma tavaly közel 10 százalékkal nőtt.
január 8. | Magyar Nemzet Online
Tavaly bő két százalékkal nőtt az ukrán gazdaság, de legalább évi 6-7 százalékra lenne szükség a talpra álláshoz.
január 5. | [origo]
Egy tervezet másodrendű állampolgárokká degradálná az ottani nemzetiségeket.